Megérkezett a fiatal generáció és ezen az eseményen történelmet írt. 14 évesen Harimoto Tomokazu lett a legfiatalabb ITTF kupát nyerő versenyző – több mint 2 évvel javította meg a rekordot -, valamint a nők között is a 16 éves Mima Ito tudott nyerni. Nagyon jól játszott még Lin Yun-Yu és Tiago Apollonia is a fiatalok közül, a 21 évesen “öreg fiatal” Hugo Calderrano pedig az elődöntőig jutott.
Idén Kínában már találkozott a mostani férfi egyéni döntő két játékosa, Timo Boll és Harimoto Tomokazu. Akkor Boll tapasztalata még elég volt egy meggyőző sikerhez, azonban most Harimoto megállíthatatlannak bizonyult. Sokkal erőszakosabb játéka nem hagyott helyet Boll technikás megoldásainak, s így a fiatal japán játékos 4-2 arányban tudott győzni.
Egy héttel korábban Bulgáriában is ugyan azt a döntő felállást láthattuk a női egyéni versenyszámban, mint Olomucban, Csehországban. Most viszont váratlanul fordított lett a végeredmény, a 16 éves, japán Mima Ito életében először tudta legyőzni honfitársát Kazumi Ishikawát komoly nemzetközi versenyen. 4-1-es győzelmével ő is megszerezte első ITTF bajnoki aranyát.
A férfi párosok küzdelmében német, dán Franziska Patrick, Groth Jonathan felül tudott kerekedni az egy héttel korábban bolgár bajnoki címet szerző japán Ueda Jin, Yoshimura Maharu párossal szemben 3-1 arányban.
A női párosok küzdelmében majdnem sikerült a magyar, svéd Póta Georgina, Matilda Ekholm párosnak legyőzni a japán Hayata Hina, Ito Mima párost, csak 3-2 arányban (11-5,8-11,8-11,11-6,11-8) maradtak alul. Sajnos már nem először szaladnak bele a japán falba Gináék, de talán most voltak a legközelebb a sikerhez. Szurkolunk, hogy a következő alkalommal már ők emelhessék magasba a kupát.
A magyarok közül Póta Gergina a negyeddöntőig, a Madarász Dóra, Sofia Polcanova páros az elődöntőig, a Nagyváradi Mercédesz, Bálint Bernadett páros pedig a legjobb 16-ig jutott.