A Kínai Nyílt Asztalitenisz Bajnokság után két héttel a világ legjobbjai Ausztráliába mentek, hogy július 2 – 7 között összemérjék tudásukat. A Kínában történtek miatt a kínai férfi csapat lemondta a szereplést, így kicsit nyíltabbá vált a küzdelem a bajnoki címért a férfiak küzdelmében. A nők között viszont nem volt változás és a legjobbak vehettek részt a versenyzésben.
A kínaiak távolmaradásán kívül a japán csapat gyenge szereplése volt még meghatározó ezen az eseményen, míg az elmúlt néhány nagy versenyen jól ment nekik és okoztak váratlan, komoly meglepetéseket is, itt nem jött össze nekik semmi.
A férfi egyéni döntőben a francia Simon Gauzy és a fehérorosz Vladimir Samosonov találkozott. Gauzy élete első döntőjén vett részt egy ITTF Platinum versenyen, ami nagy fegyvertény volt és tényleg ember felettit nyújtott végig. Vladimir Samsonov régi veteránként érkezett a döntőbe, de hiába a sok bajnoki cím, ezen a kontinensen még nem tudott nyerni. Az első szett a franciáé lett éppen csak, de az utána következő 4 szettben Vladi bizonyította jó formáját. Éles csatában 41 évesen megszerezte 27. ITTF World Tour bajnoki címét. A fehérorosz nagyon örült a bajnoki címének és annak, hogy “nincs gond a gyorsaságával és a formájával”.
A női egyéni döntőben a kínai származású Chen Meng legyőzte a kétszeres junior világbajnok honfitársát, Wang Manyut, 4-2 kettő arányban, egy igencsak hektikus mérkőzésen, hiszen 3 szettben is a vesztő játékos nem szerzett 4 pontot sem. Chen Meng ezzel a győzelmével reméli, hogy “formája egy új kezdetet vesz felfelé”.
A férfi páros döntőjében a koreai Jang Woojin, Park Ganghyeon túl erősnek bizonyult a kínai tajpej színekben induló CHEN Chien-An, CHIANG Hung-Chieh párosnak és simán 4 szettben győztesen kerültek ki az összecsapásból.
A női párosok küzdelmeinek végén a kínai Chen Meng és ZHU Yuling emelhette a magasba a győzteseknek járó serleget, míg honfitársaiknak, CHEN Xingtongnak és WANG Manyunak be kellett érniük az ezüst éremmel 3 szett után.