Wade Towsend @ ITTF cikke alapján
Rizikó kedvelő: a koreai Lee Sangsu a kétszeres világbajnok, kínai Zhang Jikével játszott, az ötödik szettben 11:10-es állásnál most-vagy-soha alapon elengedett egy hosszú szervát … sikerült, így 4:1-re győzött és jutott tovább. A meccs után így nyilatkozott erről: “Korábban már minden máshoz hozzászokott és kezelni tudta a szerváimat. Csak ez az egyetlen egy használható maradt.”
1969: Ez volt az az év, amikor az ember először tette a lábát a Hold felszínére. Ez volt az az év, amikor Japán utoljára nyert érmet a női egyéni versenyszámban a világbajnokságon. Ahogy idén a NASA bejelentette, hogy újra indítja a hold programját, szinte gyönyörűen összecseng ezzel, hogy Japán szintén most biztosította be egy következő érmet az asztalitenisz világbajnokságon. “Nem tudtam, hogy Japán ilyen régen nyert utoljára érmet és meg is lep a dolog. Nagyon örülök, hogy hozzám tartozik ez a feljegyzés és benne lesz a történelem könyvekben.” Miu Hirano
20 éve mindig: Vladimir Samsonov kicsit több, mint húsz éve mindig esélyesként vesz részt a világbajnokságokon. 1997-ben majdnem sikerült már neki, de akkor Jan-Ove Waldner legyőzte őt a döntőben. Az igazat megvallva azzal, hogy Zhang Jike kiesett onnan a táblázat azon fele egy kicsit kinyílt így Samsonovnak esélye nyílt egy éremszerzésre. Vladi azt nyilatkozta, hogy sikerült visszatérnie a riói olimpiai versenysúlyához és az asztal mellett is nyugodtnak koncentráltnak tűnik, de a következő körben az óriás legyőző Lee Sangsu ellen kell bizonyítania. “Már kétszer játszottam ellene. Tavaly a Kuvaiti Nyílt Nemzetközi Tornán legyőztem őt, de a Világ Kupán pedig kikaptam tőle. Ez biztosan egy kemény mérkőzés lesz. Ha sikerült megvernie Zhang Jikét, akkor valószínűleg remek formában van.” Vladimir Samsonov
Szimpátia: 2015-ben Suzhouban a japán Mastaka Morizono, Yuya Oshima kikapott az elődöntőben a Xu Xin, Zhang Jike párostól 4:3-ra. Annak ellenére, hogy volt pár mérkőzés labdájuk is, végül alul maradtak 12-10 arányban a döntő szettben. Ma viszont sikerült nekik bejutni az elődöntőbe és mint az első kiemeltnek, jelentős az esélyük a világbajnoki cím megszerzésére. “Most nagyon örülök. Két éve kikaptunk itt. Az elmúlt két évben viszont nagyon sokat dolgoztunk; minden egyes nap gyakoroltuk a páros játékot. Most már jobb a technikánk, jobb kombinációkat tudunk csinálni és jobb tudunk bízni egymásban.” Masataka Morizono.
A japán Mima Ito és Hina Hayata szintén bejutottak az elődöntőbe az női párosok versenyszámában. Ők lettek minden idők legfiatalabb japán párosa – mindketten 16 évesek – akik eljutottak idáig, miután a hongkongi Doo Hoi Kem, Lee Ho Ching párost legyőzték a negyeddöntőben. Mima azt mondja, ikrekként törünk az érmek felé. “Mindketten ugyanannyi idősek vagyunk, ugyan az a hobbink és ugyan olyan dolgok érdekelnek. Így a kettőnk kombinációja kiválóan működik. Imádunk együtt játszani.” Ima Ito