Wade Towsend @ ITTF cikke alapján
Ez egy meglehetősen mérkőzésekkel teli nap volt Düsseldorfban, ahonnan egy kis összefoglaló érkezett.
A kínai Mu Zi okozta a nap legnagyobb meglepetését, amikor legyőzte a hetedik helyen kiemelt tajpeji Cheng I-Chinget. Mu Zi nem szerepelt a kiemeltek között és a selejtezőkön keresztül került be a főtáblára, hogy aztán 4:2-re győzzön a nála jóval magasabbra rangsorolt ellenfelével szemben, így a következőkben is okozhat meglepetéseket.
A szlovák Lubomir Pistej okozta a nap meglepetését a férfi egyéni mezőnyben, amikor legyőzte a 11. helyen kiemelt koreai Jeoung Youngisket, még az alső fordulóban. A verseny előtt Jeoungot többen is a kínai nagyokra veszélyes ellenfélnek ítélték meg. Biztos voltak olyanok akik fellélegeztek ezután a mérkőzés után, hiszen a táblázat alsó felében ezzel megnyílt egy jó lehetőség számukra.
A svédek számára ez a nap igencsak felejthetőre sikerült. Először Kristian Karlsson kapott ki 4:1-re a tajpeji Cheng-Ting Liao-től és búcsúzott a férfi egyéni küzdelmektől, majd Matilda Ekholm csatlakozott a kiesettekhez, miután a cseh Dana Cechova legyőzte őt.
A legnagyobb csarnokban a német Dimitrij Ovtcharov élt át meleg pillanatokat és ijedhetett meg egy kicsit, amikor a cseh Lubomir Jancarikkal már a hatodik szettben kellett küzdenie, de a végén a hazai közönség előtt bizonyíthatta tudását és jutott tovább.
Szintén egy cseh versenyzőhöz, Tomas Polanskyhez kapcsolható a következő váratlanul szoros mérkőzés. Tomas megnyerte az első szettet és 5-1-re vezetett a másodikban Xu Xin ellen, akinek igencsak össze kellett szednie magát. Végül a hatodik szettben 11-9-re győző kínai játékos jogosan nyert és bizonyította a világ-ranglistán elfoglalt helyének jogosságát.
Egy szenzációs meccsen Pergel Szandra került felül a hazaiak kedvencén és favoritján, Petrissa Solján 4:1-es végeredménnyel. Ugyanúgy a női mezőnyben, a 9. kiemelt Mima Itonak a teljes 7 szettre szüksége volt, hogy le tudja győzni a brazil színekben induló Gui Lint.
Vajon a negyedik napon is folytatódik a tűzijáték?